Indul a szezon a felnőtt csapat számára
Sze19

Indul a szezon a felnőtt csapat számára

Idegenben, a Hódmezővásárhelyi LKC elleni mérkőzéssel kezdődik a felnőtt csapat számára a bajnokság szeptember 19-én, vasárnap. A hét hetes, kemény felkészülés után a vezetőedzőt, Dr. Paic Róbertet faggattuk eddigi tapasztalatairól, a csapat feljutási esélyeiről, de a tréner a szurkolóknak is üzent. Robi, a bajnoki rajt előtt néhány nappal vált véglegessé a keret. Hogyan áll össze a csapat? Úgy alakult, hogy minden edzésen nagy...

tovább
Utánpótlás játékosaink is dolgoznak
Sze07

Utánpótlás játékosaink is dolgoznak

Az elmúlt hétvégén a Szeged CUP Leány Serdülő Felkészülési Tornán járt Horváth Zoltán csapata. Ahogyan edző kollégánk elmondta: „az újjá alakult serdülő csapattal csak 5 hete ismerjük egymást, ez volt az első alkalom, ahol fel tudtam mérni, hol tart a csapat. A végeredmény egy bronzérem, mindenkivel elégedett vagyok”.Horváth Zoltán így foglalta össze a tornán történteket: Augusztus 28. szombatSzeged CUP B-csoport KSZSE 2 –...

tovább
Elmarad a hétvégi Liga Kupa mérkőzés
jan13

Elmarad a hétvégi Liga Kupa mérkőzés

Elmarad a hétvégi Liga Kupa mérkőzés Újabb mérkőzés, ezúttal a január 16-i, GBB Zrt. Kecskeméti NKSE – PC Trade Szegedi NKE Liga Kupa találkozó marad el, felnőtt csapatunk egyik játékosa ugyanis pozitív koronavírus tesztet produkált. A csapat többi tagja és a stáb jelenleg karanténban van. A találkozó új időpontja: 2021. január 28. csütörtök,...

tovább
Schneck Rékával szerződést bontottunk
aug05

Schneck Rékával szerződést bontottunk

Nem volt hosszú életű a nemrég Szombathelyről igazolt kapussal való együttműködésünk. Schneck Réka néhány héttel ezelőtt, szerződése megkötését követően jelezte a Kecskeméti NKSE vezetőjének, hogy egészségi (térdének) állapota miatt úgy érzi, nem tudja vállalni a csapatunkban való szereplést. Az egészségügyi stáb vizsgálatait követően kollégáink megerősítették, hogy sajnos Réka állapota nem teszi lehetővé hogy kézilabdázzon. A felek...

tovább
tovább
Fontos munka a háttérstábban – bemutatjuk Frittmann Évát
jan23

Fontos munka a háttérstábban – bemutatjuk Frittmann Évát

Frittmann Éva a bajnoki év elején csatlakozott a Kecskeméti NKSE stábjához, fizioterapeutaként dolgozik a játékosokkal. A szakembert nem csak a lányokkal való munkáról, de családról, munka és pihenés egyensúlyáról is kérdeztük.   Éva, ha jól tudom, gyógytornászként végeztél a főiskolán. Hogyan kezdődött a pályád? Igen, 2013-ban végeztem Pécsett. Gyógytornászi pályámat a „400 ágyas Klinikának” az Ortopédiai osztályán kezdtem. Ez...

tovább