Utánpótlás játékosaink is dolgoznak

Az elmúlt hétvégén a Szeged CUP Leány Serdülő Felkészülési Tornán járt Horváth Zoltán csapata. Ahogyan edző kollégánk elmondta: „az újjá alakult serdülő csapattal csak 5 hete ismerjük egymást, ez volt az első alkalom, ahol fel tudtam mérni, hol tart a csapat. A végeredmény egy bronzérem, mindenkivel elégedett vagyok”.

Horváth Zoltán így foglalta össze a tornán történteket: 

Augusztus 28. szombat

Szeged CUP B-csoport KSZSE 2 – Kecskeméti NKSE 4:49

„A Szeged 2. számú csapatával kezdtünk. Már a bemelegítésnél láttuk, hogy az ellenfél egy fiatalabb korosztállyal lép pályára. Kemény védekezést kértem, ugyanakkor vigyázva az 1:1 elleni szituációkban, nehogy sérülés legyen belőle. Minden mezőnyjátékosunk gólt szerzett.”

 

Kecskeméti NKSE – Oxxo Energy Orosházi NKC 21:29

„Elég komoly fizikális előnyben volt az Orosháza, meg is ijedtünk tőlük a meccs elején. Időkérés után magukra találtak a lányok, sokkal nagyobb fordulaton pörögtek. Védekezésben agresszívabbak lettünk, támadásban lendületesebben játszottunk. Picivel több rutinnal látótávolságon belülre kerülhettünk volna. Megérdemelten jutott a döntőbe az Orosháza. Dicséret illeti a játékosaimat, mert a kezdeti “sokk” után felálltak és minden tőlük telhetőt megtettek.”

 

Augusztus 29. vasárnap

Szeged CUP III. helyért  Mezőtúri AFC – Syngenta – Kecskeméti NKSE 25:37

„Szerettünk volna éremmel hazatérni, ennek megfelelően kezdtük el a meccset. Védekezésben volt a leglátványosabb az előrelépés, kapizsgálják a lányok, hogy mit kérek tőlük. Sok gyors gólt tudtunk szerezni. Mindenkivel meg vagyok elégedve!”

 

Horváth Zoltán hozzátette: „Köszönöm Mátrai Péter kollégámnak, a szülőknek és a szervezőknek, hogy részt vehettünk a tornán. Úgy gondolom, hogy szakmailag és összetartás szempontjából is jól sikerült ez a 2 nap. Van 3 hetünk felkészülni a rajtig, ahol minden mérkőzés kiélezett lesz.”

 

Sérülés- és vírusmentes szezont kívánunk mindenkinek, hajrá Kecskeméti NKSE!

Hír megosztása:
fb-share-icon

Szerző: KNKSE

Oszd meg ezt a hírt!