20 percig bírtunk egálban lenni a Siófok otthonában, a vége nagy arányú vereség lett

Ahogyan azt várni lehetett, az ősszel megszerzett 5 pontunk után bárki is legyen az ellenfelünk, maximális elánnal és lendülettel játszunk mindenki ellen.

Remekül kezdtük az első félidőt, a mérkőzés első gólját Siska Pálma révén is mi szereztük.

Majd Szabó Edina szerzett gólt a  4. percben, majd egyenlített a Siófok, ekkor 2-2 állt az eredményjelző táblán, Nikolayenko Olha góljával ismét mi vezettünk (2-3).

Ekkor ismét siófoki gól született, de jött a gyors válasz részünkről. A 10. percben ismét mi léptünk meg (4-5), de sorra felzárkózott ránk ellenfelünk. A 14. és 17. percben is mi jutottunk előnyhöz, ekkor már 8-9 volt a mi javunkra.

Ezek után előbb ismét egalizálni tudta az eredményt a Siófok, majd át is vette a 18. percben a vezetést (10-9). A 20. percben Szabó Edina hétméteresével 11-11 volt látható a kijelzőn.

A 21. percben átvette a vezetést a hazai csapat, ekkor teljesen új fokozatra kapcsolt, remekül játszott, Dedu Denisa-Stefinia kapuját nem tudtuk bevenni. A félidőre 10 gólra növekedett a Siófok előnye.

A második játékrészt ugyanott folytatták, ahol azt abbahagyták, gyors gólokkal ismét sikerült növelniük előnyüket.

A 45. percben már 16 gólos hazai előny alakult ki, hiába változtatott többször formációt Marosán György vezetőedző, nem tudtuk megállítani a Siófok rohamait, hibáink és remek kapusteljesítményüknek köszönhetően folyamatosan növelték amúgy is tetemes előnyüket.

Siófok KTC KFT – Hufbau-Akker Kecskeméti NKSE 44-23 (21-11)

2017.11.17. Péntek, Siófok, Beszédes J. Ált. Isk., 500 néző

Jv: Hantos Dorina, Rózsahegyi Brigitta

KNKSE: Jovana Risovic, Andrási Brigitta (kapusok) – Deáki Dóra 5, Szabó Edina 3, Nikolayenko Olha 2, Gulyás Vanda 2, Varga Nikolett 2, Fauszt Éva 2, Siska Pálma 2, Karalyos Orsolya 2, Yuliia Kucerova 1, Orell Bettina 1, Tóth Lilla 1, Albert Helga, Gulya Krisztina, Kovács Krisztina.

Marosán György vezetőedző értékelése: “20 percig egyenrangú partnerek voltunk, majd egy rossz szakasz következett, amiből nem tudtunk felállni. Sok technikai hibát vétettünk, amit egy ilyen szintű csapat megbüntet. Próbáltunk harcolni, de sajnos ez ma nem volt elég.”

21875544_1496727653716244_103631549_o

Kisebb pihenő következik a csapat életében, hiszen a világbajnokság következtében nem lesznek bajnoki fordulók. Következő mérkőzésünket 2017. december 30-án játsszuk, ráadásul a Messzi István Sportcsarnokban 18 órától, amikor is a Győri Audi ETO KC lesz ellenfelünk!

Hír megosztása:
fb-share-icon

Szerző: KNKSE

Oszd meg ezt a hírt!