A Fradival játszott a serdülő és az ifi csapat

Az elmúlt héten a bajnoki év utolsó mérkőzését játszotta serdülő I és az első osztályban játszó ifi csapat is, mindkét együttes a Ferencváros otthonába látogatott. A csapatokkal utazó Kerékgyártó Zsoltot kérdeztük a találkozókról.

 

„Először “ültem” a serdülő csapat kispadján a szezonban, éppen az utolsó fordulóban a Ferencváros ellen. Mivel tudtuk a realitásokat, vérmes reményeink nem voltak. Azt kértem a lányoktól, hogy megalkuvás nélkül küzdjenek és ezt maradéktalanul végre is hajtották. Versenyezni ugyan nem tudtunk a magassági és súlyfölényben lévő hazaiakkal, de nem is álltunk meg egy pillanatra sem. Nem szokásom kiemelni játékost, de most meg kell említenem Molnár Dorottyát, aki egy feledhető első félidő után megmutatta, hogy miért is ő jelenleg korosztálya legjobb játékosa a posztján.

Az ifjúsági mérkőzésen hasonló “reményekkel” indultunk és nem is következett be semmilyen csoda. Mentünk előre, csináltuk a dolgunkat, de nem tudtuk legyőzni a fizika törvényeit. Visszautalva a Kisvárda elleni mérkőzés csalódására, ismét bizonyítottuk, hogy kellemetlen támadó stílusunkkal bárkinek sok gólt tudunk dobni. Kivéve azt az egy meccset…. Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy elbúcsúzzunk 3 meghatározó játékosunktól, akik sokat tettek a csapatért. Varga Benita, Szűrszabó Erika és Tóth Lilla jövőre már csak felnőtt szinten tudja bizonyítani tehetségét. Remélem maradnak a klub kötelékében, mindenesetre, további sok sikert kívánunk nekik!”

 

Végeredmény: FTC – Allimax – KNKSE – Kecskeméti Sportiskola 36 : 13 /18:3/

Végeredmény: FTC – NYC – Hufbau – Akker Kecskeméti NKSE 45 : 28 /22:11/

Hír megosztása:
fb-share-icon

Szerző: KNKSE

Oszd meg ezt a hírt!