A harmadik helyen zártuk az Aegon Kupát

Véget ért az orosházi Aegon Kupa, ahol az induló 8 csapat közül a 3. helyen végzett a Kecskeméti NKSE felnőtt csapata.

A torna legjobb játékosa DAJKA BETTINA lett!

Az utolsó meccsen, a bronzéremért a Hajdúnánás SK csapatával vívott küzdelemben a kecskeméti lányok 30-21 arányú győzelmet arattak.

Varga József a meccs után a következőket mondta: „A mérkőzés elején is vezettünk, majd jött egy mélypont, de a második félidőben a védekezésünk is a helyére került és a helyzeteinket is be tudtuk lőni. Nagyon színvonalas tornán vettünk részt és azt is fel lehetett mérni, hogy bivalyerős keleti csoport vár ránk. De van még három hetünk a felkészülésből, dolgozunk tovább.

A csapat nevében szeretnénk megköszönni a szurkolóknak, hogy a helyszínen buzdították a lányokat, nagyon jól esett a biztatásuk!”

Góllövők:

Karacs Jázmin 4

Orell Bettina 2

Hárs Adél 1

Tóth Lilla 3

Németh Kitti 1

Gulyás Vanda 3

Kaiser Melitta 1

Kocsis Ági 3

Kemény Dóra3

Pénzes Laura 3

Dajka Betti 6/2

Hétméteresek: 2/2. ill. 8/6
Kiállítások: 14, ill. 10 perc

Végeredmény: Kecskeméti NKSE – Hajdúnánás SK 30 – 21 (13-13)

 

Gratulálunk Lányok, további jó munkát!

Hír megosztása:
fb-share-icon

Szerző: KNKSE

Oszd meg ezt a hírt!