DVSC-TVP – Hufbau-Akker Kecskeméti NKSE 30-24 (13:10)

Nem sikerült nyernünk Debrecenben. Remekül kezdtük a játékot, a mérkőzés első gólját Szabó Edina szerezte meg, melyre egy debreceni találat érkezett.

A következő gólokat Yuliia Kucerova és Varga Nikolett szerezte meg a mieinktől, így sikerült magunkhoz ragadni a vezetést (1-3).

2-5 állt az eredményjelző táblán, először hetest hibázott a Debrecen, majd Pusztai Petra védte a következő kísérletet is, aki remekül védett az első játékrészben. Két hazai találat született ezután, majd ismét a mi perceink következtek, 4-8-ra léptünk el. Az első félidő közepétől összeszedte magát a Debrecen, így 13-10 állt az eredményjelzőn a lefújást követően.

A második félidőben sikerült tartanunk az eredményt, 15-12-re vezettek ekkor a hazaiak. A 39. percben 18-14 állt az eredményjelzőn, majd a 42. percben 20-15.

21875544_1496727653716244_103631549_o

Az 55. percben 26-20 volt ellenfelünk javára, nem tudtunk közelebb férkőzni, ezt az előnyt egészen a lefújásik tartani tudták, végeredmény: 30-24.

KNKSE: Pusztai Petra (k) – Szabó Edina 7, Varga Nikolett 7, Siska Pálma 3, Yuliia Kucerova 3, Aron Andrea 2, Deáki Dóra 1, Fauszt Éva 1, Risovic Jovana (k), Gulya Krisztina, Nikolayenko Olha, Horváth Dóra, Gulyás Vanda, Orell Bettina, Kovács Krisztina, Tóth Lilla.

Következő hazai mérkőzésünket 2018.02.24-én szombaton játssza a Hufbau-Akker Kecskeméti NKSE, amikor is, a GVM Europe-Vác együttese érkezik a Messzi István Sportcsarnokba 17 órától.

Gyertek és szurkoljunk együtt a kecskeméti lányoknak! Hajrá Kecskemét!

KNKSE_VAC_flayer_popup

Hír megosztása:
fb-share-icon

Szerző: KNKSE

Oszd meg ezt a hírt!