Hanusz Boglárka a felnőtt keretben

Újabb játékossal kötött megállapodást a Kecskeméti NKSE, ezúttal átlövő/irányító poszton bevethető játékos érkezik a felnőtt csapathoz. Mint azt korábban már megírtuk négyen távoztak a téli szünetben, a vezetők folyamatosan tárgyalnak a szóba jöhető játékosokkal. Hanusz Boglárka a Csurgó együttesétől igazolt át egyesületünkhöz, korábban játszott a Dunaújváros, a feljutó, majd NBI-es Vasas és a Kispest csapatában is.

Bogi, Csurgóról érkezel a szezon közben, miért döntöttél úgy, hogy Kecskeméten folytatod?

A csurgói klubbal sajnos nem úgy alakultak a számításaim, ahogy terveztem, a Kecskemét pedig épp jó időben kezdett el érdeklődni irántam, így nem volt nehéz meghoznom a döntést. Tudtam, hogy egy félévkor átalakuláson átesett csapatról van szó, ezért az is csalogató volt számomra, hogy nagy szerep hárulhat rám is.

Néhány napja vagy Kecskeméten, milyenek az első benyomások? Megismerkedtél a csapattal, sikerült berendezkedned?

Úgy gondolom, hogy könnyen ismerkedek és általában gyorsan megtalálom a helyem egy társaságon belül. Ez most sem volt másképp. A beilleszkedést az is megkönnyítette, hogy a csapatban vannak olyanok, akiket már régebb óta ismerek.

Hogyan töltöd a szabadidődet, hogyan kapcsolódsz ki?

A hétköznapokon a kikapcsolódást számomra a zenehallgatás, illetve filmezés jelenti, de szívesen csinálok valamit a barátaimmal, csapattársakkal. Hosszabb szabadidő esetében a családommal és a vőlegényemmel vagyok.

Mit üzensz a kecskeméti szurkolóknak?

Azt üzenem nekik, hogy jöjjenek minél többen szurkolni nekünk, mert nehéz tavaszunk lesz.
Hajrá Kecskemét!

… pár villámkérdésre adott válasz Bogitól:

Születési hely, idő: Nagyatád, 1995.09.12.
Poszt: Átlövő, Irányító

Mezszám: 2
Testmagasság: 174
Testsúly: 70
Eddigi klubjai: Marcali VSZSE, DKKA, Vasas Sc, Kispesti NKK, Csurgói NKC
Legjobb eredményei: NB1/B nyugati bajnok
Kedvenc film: Harry Potterek, Női szervek
Kedvenc zenekar /énekes: Nincs, sok énekes zenéjét szeretem
Kedvenc színész: Sandra Bullock
Hobbi: Alvás, sorozatnézés
Kedvenc étel: Tésztaételek minden mennyiségben
Kedvenc állat: ló

Üdvözlünk a csapatban Bogi sok sikert, hajrá GBB Zrt. Kecskeméti NKSE!

Hír megosztása:
fb-share-icon

Szerző: KNKSE

Oszd meg ezt a hírt!