Hétvégi utánpótlás eredmények – 09. 23-24.

SERDÜLŐ 1.

A Kecskeméti NKSE Serdülő 1. csapata a Budaörs otthonába látogatott a hétvégén.

Budaörs Handball – Kecskeméti NKSE KESI   28-8 /13-5/

A csapat edzője, Korsós Miklós értékelt:

„A Budaörs csapatához látogatott hétvégén a kecskeméti csapat. Az egyébként is sokkal fiatalabb vendégek nagyon tartalékosan tudtak kiállni. Kezdősorunkból csak három játékost tudtunk szerepeltetni, mert a többiek betegség miatt nem tudtak eljönni. Ennek ellenére 13 percig bírtuk magunkat tartani. A magasság, súly- és nagyobb korkülönbségű hazaiak rendezték soraikat és elhúztak a vendégektől. Gyámoltalan próbálkozásaink rendre nem vezettek eredményre és lerohanásokból sorra szerezték góljaikat a hazaiak. Védekezésben nem tudtuk megtartani az ellenfél játékosait és ez vezetett a nagy arányú vereséghez. Nem vagyunk elkeseredve, hiszen még három évünk van ebben a korosztályban.”

SERDÜLŐ 3.

A Kecskeméti NKSE Serdülő 3. csapata is pályára lépett vasárnap, a Dunaújváros gárdája ellen.

Kecskeméti NKSE – Dunaújváros AC   6-11  / 3-8/

Lerner Levente, a csapatot irányító edző értékelte a mérkőzést:

Gólszegény mérkőzésen a kevesebbet hibázó csapat nyert. Mindkét oldalon remekeltek a kapusok. 5 hétméterest hibáztunk. Sajnos nem tudtunk élni azzal sem, hogy a második félidőben 16 percen keresztül nem kaptunk gólt.

U11

U11 leány csapatunk Hódmezővásárhelyen szerepelt szeptember 24-én vasárnap, a lányok 2 mérkőzést játszottak.

Kecskeméti NKSE – Kiskunhalas  13-16

KISKŐRÖS – Kecskeméti NKSE    6-14

A csapat edzője, Dr. Zsoldosné Lukács Erzsébet a következőket mondta el a meccseket követően:

„U11 csapatunk remekül helytállt az 1. tornán.  Két erős csapattal játszottunk, mindkét mérkőzésen harcosan és jól játszottak a lányaink. A jóval esélyesebb Kiskőrös ellen megszereztük a győzelmet is.”

A fotók a Serdülő 1. csapat mérkőzésén készültek.

Hír megosztása:
fb-share-icon

Szerző: KNKSE

Oszd meg ezt a hírt!