Hoztuk a kötelező győzelmet a megyei bajnokságban

A megyei bajnokságba benevezett csapatunk a hétvégén Lajosmizsére utazott, a Mizse KC ellenfeleként. Bár a győzelemmel zárult meccs után Kerékgyártó Zsolt nem volt maradéktalanul elégedett, elmondta, miért tartja mégis pozitívnak a találkozót.

„Lejátszottuk a következő bajnoki mérkőzésünket a sereghajtó Lajosmizse otthonában. Az utóbbi mérkőzéseink gyengébb játéka sajnos most is jellemző volt ránk. Nagyon nehezen kaptuk el a mérkőzés fonalát az egyre lelkesebb vendéglátók ellen. Végülis a második félidő közepére utolértük a hazaiakat és onnan már nem engedtük ki a kezdeményezést a kezünkből. Keserves játékkal, de hoztuk a kötelező győzelmet, ami egyáltalán nem volt könnyű az utóbbi hetek játékát tekintve.

A mérkőzés pozitívuma, hogy 10 játékosunk szerzett ma gólt. Ezért tartom fontosnak, hogy fiataljainkkal beneveztünk a megyei bajnokságba.

A legnagyobb negatívum, hogy a végjátékban súlyosnak tűnő sérülést szenvedett a jobbszélsőnk, Juhász Dalma, aki most kezdett visszatérni a korábbi betegségéből. Reméljük, hogy kisebb lesz a baj, mint ahogy először kinézett.”

 

Végeredmény:

Mizse KC – KNKSE II 26:29 (12:9)

Hír megosztása:
fb-share-icon

Szerző: KNKSE

Oszd meg ezt a hírt!