Ifi és serdülő csapatunk a Fradit fogadta

Az elmúlt hétvégén ifi csapatunk lejátszotta idei első hazai mérkőzését, az FTC – NYC korosztályos csapatát fogadtuk. A meccs után a vezetőedzőt, Kerékgyártó Zsoltot kérdeztük.

„Ellenfelünk a tabella második helyén áll, így nem mi voltunk az esélyesek. Szerencsére ez a pályán nem látszott, teljesen egyenrangú partnerei voltunk a bajnokaspiráns csapatnak, főleg az első félidőben. A mérkőzés második részében nőtt a különbség, de egy pillanatra sem adtuk fel a küzdelmet. Az eredmény 27:33 lett, de ha ilyen szinten tudunk játszani, sok örömet fogunk szerezni magunknak és szurkolóinknak.

Végeredmény:

Hufbau – Akker Kecskeméti NKSE – FTC NYC – 27:33 /12:14/

 

Serdülő csapatunk is az FTC – NYC gárdájával meccselt, amely csapat a bajnokság első helyezettje.

Korsós Miklós edző így értékelte csapatunk teljesítményét: „Célunk csak a nagyobb arányú vereség elkerülése lehetett. Lányaink 13 percig /4-8/  bírták a zöld-fehérek rohamait, lerohanásokkal és szép akció gólokkal  meg is lepték a vendégeket. A jelentős súly- és magasság fölénnyel rendelkező fradisták rákapcsoltak és fölényre tettek szert.

A második játékrészben a hazaiak pontatlan átadásait, eladott labdáit a fővárosiak rendre kihasználták. A kecskemétiek hitüket vesztve, már azt sem csinálták, amit tudnak, megadták magukat és nagyarányú vereséget szenvedtek.

Végeredmény:

Kecskeméti NKSE – KESI  –  FTC – 10:38 /6:18 /

Hír megosztása:
fb-share-icon

Szerző: KNKSE

Oszd meg ezt a hírt!