Kapus érkezett a felnőtt csapathoz

A téli szünet után a felnőtt csapat több távozójáról is beszámoltunk, az ifjúsági és felnőtt kerettag kapus, Németh Zsófia szerződését nemrégiben bontottuk fel- közös megegyezéssel. Az elmúlt hetekben két érkező játékosról már hírt adtunk, most újabb csapattaggal, ezúttal egy kapussal bővült a GBB Zrt. Kecskeméti NKSE felnőtt csapata. Antal-Futaki Hajnalka korosztályos válogatott szereplései után több élvonalbeli csapatnál játszott.

Hajni, rutinos kapus vagy, komoly eredményekkel, több NBI-es klubbal a hátad mögött. Mesélj kicsit a sportmúltadról!

Medgyesegyházán ismerkedtem meg a sportág alapjaival, majd 2004-ben a Békéscsabai Előre NKSE igazolt sportolója lettem. Végig jártam a korosztályos csapatokat, majd fiatalon a felnőtt kerethez csatlakoztam, 2006-tól az Előre felnőtt csapatában védtem. Időközben a korosztályos utánpótlás válogatottakban is szerepeltem (serdülő, ifjúsági, junior). 2012-ben a Siófok KC csapatába igazoltam, ahol 2 évet töltöttem el, onnan a Szeged KKSE NB1-es klubhoz szerződtem 1 évre. Majd visszatértem nevelőegyesületemhez Békéscsabára.

2016-tól a Szombathelyi KKA egyesületéhez igazoltam, ahol a játék mellett már elkezdtem foglalkozni a fiatalok képzésével is kapusedzőként. A 2018-as évet a Kispest NKK csapatánál töltöttem.

Mi történt veled az elmúlt szezonban?

A Kispestnél töltött egy év után arra az elhatározásra jutottam, hogy a profi sportot befejezem és a civil életre szeretnék koncentrálni. Elhelyezkedtem egy cégnél, a munka mellett még szabadidőmben a Hatvani KSZSE csapatában játszottam, illetve a Váci Férfi Kézilabda Klub utánpótlás kapusainak tartottam edzéseket. Örültem a megkeresésnek, remélem hozzá tudok tenni a csapat teljesítményéhez.

Néhány napja vagy Kecskeméten, milyenek az első benyomások? Megismerkedtél a csapattal, sikerült berendezkedned?

Teljesen pozitív kép alakult ki bennem a csapatról, egy fiatal hajtós csapatot ismertem meg. Mindenki az első pillanattól kezdve segítőkész volt.

Hogyan töltöd a szabadidődet, hogyan kapcsolódsz ki?

A szabadidőmet a családommal és a barátaimmal szoktam tölteni, általában velük szervezünk közös programokat.

Mit üzensz a kecskeméti szurkolóknak?

Minél többen látogassanak ki a mérkőzéseinkre és szurkolásukkal segítsenek minket a nehéz helyzetekben.

Sok sikert kívánunk, érezd jól magad Kecskeméten, hajrá GBB Zrt. Kecskeméti NKSE!

Hír megosztása:
fb-share-icon

Szerző: KNKSE

Oszd meg ezt a hírt!