Kötelező győzelem helyett vereség az első fordulóban

A Kecskeméti NKSE felnőtt csapata az NKK Balmazújváros gárdáját fogadta hazai pályán a bajnokság első fordulójában. Bár a meccs esélyese a hazai csapat volt, a vendégek győzedelmeskedtek, két találattal.

A mérkőzést követő sajtótájékoztatón a Balmazújváros vezetőedzője Dajka István, valamint Zavaczki Boglárka, a KNKSE képviseletében Varga József és Palotás Fanni értékelt.

Dajka István:
„Úgy gondolom, hogy nem csak a forduló, de az elkövetkezendő hetek legnagyobb meglepetését okoztuk ezzel a mérkőzéssel. Ez egy nem várt győzelem volt, de nagyon jót tett, ha nem is játékban, de a csapategységnek mindenképpen. Ez nagyon kellett nekünk, hiszen két héttel ezelőtt ugyanettől a csapattól 17 góllal kaptuk ki, ami előrevetítette azt, hogy az első fordulóban nehéz perceket okoz nekünk a Kecskemét. Ez végig meg is volt, hiszen végig mi szaladtunk az eredmény után, azonban a lányok kemény munkával megteremtették azt, hogy a végjátékban végül felül tudtunk kerekedni.”

Zavaczki Boglárka:
„Nagyon örülök a győzelemnek, szerintem a meccs kulcsa a támadásunk volt és kevés technikai hibával játszottunk. Védekezésben is mindenki megtalálta az ember, bár ott voltak hibák, de összességében egy jó mérkőzést láthattunk.”

Varga József:
„Ott folytattuk, ahol a felkészülésben abbahagytuk, ami ott jellemezte a játékunkat; nulla védekezés, megpróbálunk több gólt lőni, mint amit kapunk, ez most abszolút nem sikerült. Úgy gondolom, ha egy sportoló nem áll kellő alázattal a sportágához, annak ilyen következményei vannak. Nem tudom hányan szégyellik magukat a csapatból, én nagyon szégyellem magam és mindenkitől elnézést kérek, hogy egy ilyen értékelhetetlen, játéknak nem nevezhető valamivel rukkoltunk elő az első hazai bajnoki mérkőzésen. Amellett, hogy rengeteget kell dolgoznunk, adott a feladat, hogy valahonnan visszahozzuk ezt a valakinek biztosnak tűnő két pontot.

”Palotás Fanni:
„Először is gratulálok a Balmazújvárosnak! A védekezésünk szörnyű volt, remélem, hogy ezt ki tudjuk javítani. Sajnos 4 hétméterest is kihagytunk, fontos helyzeteknél. Sajnálom, hogy így alakult, dolgozunk tovább.”

A bajnokság következő fordulójában a Kispest otthonába látogatunk, szeptember 21-én, szombaton
18 órakor lépünk pályára.

Hajrá Kecskeméti NKSE!

Hír megosztása:
fb-share-icon

Szerző: KNKSE

Oszd meg ezt a hírt!