Megyei bajnok a KNKSE csapata

A hétvégi négyes döntővel a Bács-Kiskun megyei bajnokságban is lezárultak a küzdelmek. Kerèkgyártó Zsoltot kérdeztük csapata teljesítményéről.

 

“Lezárult a megyei bajnokság is. Kecelen került megrendezésre a megyei bajnokság 4 első helyezettje közötti rájátszás, amit sikerrel zártunk.

A Bács-Kiskun megyei Kézilabda Szövetség egy nagyszerűen szervezett rendezvénnyel a kézilabda igazi ünnepévé varázsolta ezt a hétvégét.

Köszönjük a szövetség vezetőinek, tisztségviselőinek ezt az élményt!

Köszönjük a megjelent szurkolóknak, hogy egy igazi arénát hoztak létre a nézőtéren!

Köszönjük a játékosoknak, hogy nagyszerű hozzáállásukkal emelték a hétvége hangulatát!

 

Csapatunk esélyeshez méltóan szerepelt a két mérkőzésen. A szombati küzdelem kiváló felkészülés volt vasárnapra. A Kiskőrös elleni meccs után a csapattal megnéztük a leendő döntőbeli ellenfeleinket különös tekintettel a Kalocsai KC csapatára, amelynek játékát, játékosait közösen feltérképeztük, elemeztük.

A vasárnap délelőtti taktikai értekezlet kicsit eltért az eddigiektől. Mivel sok információval rendelkeztünk az ellenfélről, egészen részletesen ki tudtuk dolgozni a stratégiát és taktikát a meccsre. Sok játékosunk most szembesült azzal, hogy így is fel lehet menni a pályára, ismerve a soros ellenfél minden kis trükkjét.

És akkor a pályán ebből semmi nem valósult meg…. Hiába tudtuk fejben, hogy mit kell tenni, rossz döntéseket hoztunk, technikai hibákat követtünk el, rossz lövések sorát indítottuk el. A tét alaposan rányomta bélyegét az első 35 percünkre. A védekezésünk kicsit jobban működött, de a támadásunk gyakorlatilag katasztrófa volt.

A második félidő 5.percében, 15:10-es Kalocsa vezetésnél időt kértem, ami után hirtelen leestek a béklyók és elkezdtünk azon a szinten kézilabdázni, amit tudunk. 12 perc alatt csináltunk egy 9:1es rohanást, amivel megtörtük ellenfelünk győzelembe vetett hitét. Bár ezt a lendületet nem tudtuk megtartani a meccs végéig, ennyi elégnek bizonyult a mérkőzés és ezzel a bajnokság megnyeréséhez.

 

Köszönöm a játékosaimnak, hogy felejthetetlenné tették utolsó közös fellépésünket!

Köszönöm az egyesület vezetőinek, hogy lehetővé tették, hogy profi körülmények között vegyünk részt a döntőn!

Köszönöm a szurkolóknak, szülőknek a lelkes biztatást, sokat segítettek!

 

Végül, de nem utolsósorban:

Köszönöm Varga Józsefnek, hogy mellém állt és meglátásaival, tanácsaival segítette a munkámat!”

 

Hajrá Kecskemét! Hajrá KNKSE!

Hír megosztása:
fb-share-icon

Szerző: KNKSE

Oszd meg ezt a hírt!