„Mindent megteszek a csapatért” – interjú Pálinkás Viktóriával

Hétvégén folytatódik a bajnokság, a tavaszi szezon első meccsét a Balmazújváros ellen játsszuk. Nagy a tét, hiszen ellenfelünk is a tabella végén áll, ugyanannyi megszerzett ponttal, mint a Kecskemét. A csapat januári mérlege egy győzelem és egy vereség a Liga Kupában, előbbit az Orosháza ellen szereztük, az utolsó meccsen azonban nagy arányban kikaptunk a Szeged ellen. A csapat hullámzó teljesítményéről, a szezon előtti várakozásairól és csapatkapitányi kinevezéséről kérdeztük Pálinkás Viktóriát.

Viki, Orell Bettina távozása után Te lettél a GBB Zrt. KNKSE csapatkapitánya. Hogyan éled meg ezt a szerepkört, milyen feladatokkal jár ez számodra?


Megtiszteltetés, hogy kineveztek csapatkapitánynak, azt gondolom ez minden csapatnál nagy felelősséggel jár. Úgymond közvetítő szerepet töltök be az edzők és a játékosok között. Próbálok ennek megfelelni, még új ez a szerepkör számomra, de mindent megteszek a csapatért. Igyekszem példát mutatni a hozzáállásommal mind edzéseken és a mérkőzéseken egyaránt.

Több játékos távozott a télen, van három érkezőnk is és az ifjúsági csapatból is csatlakoztak páran a kerethez. Milyen a csapategység, a hangulat?

Mindenki másmilyen személyiség, mindenki másképpen dolgozza fel a változásokat, én azt látom, hogy mindenki próbál alkalmazkodni, ami nem egyszerű, hiszen gyakorlatilag új csapatott kell építenünk. Úgy gondolom, hogy az új játékosok remekül be tudtak illeszkedni és a fiatalok is nagy segítséget tudnak nyújtani. A hangulat is jó az öltözőben és az edzéseken is.

A csapat két januári mérkőzésén más-más arcát mutatta. Mi lehet az oka a hullámzó teljesítménynek?

Pontos okot nehéz lenne megfogalmazni, az látni kell, hogy teljesen új csapat van, és nem mindig sikerülnek úgy a megoldások ahogy terveztük, de igyekszünk. Az Orosházi meccsből tudunk építkezni pozitívan, a Szeged elleniből pedig tanulni.

A vezetők a bennmaradást tűzték ki célul a tavaszi szezonra. Te mit vársz az elkövetkezendő mérkőzéseken?

Természetesen a bentmaradás a cél. Azt várom, hogy mindenki mindent bele adjon és szívet lelkét kitéve küzdjünk egymásért.

Fontos meccs az első, a Balmazújváros ellen játszunk. A Szeged elleni Liga Kupa vereség után hogyan alakult a munka a héten, mire számítasz vasárnap?

Nagyon sokat dolgoztunk a héten a lányok mindent bele adtak, minden egyes nap. Van még egy kis időnk, dolgozunk ahogy csak bírunk. Biztos vagyok benne, hogy meglesz az eredménye, és ha mindenki mindent megtesz a másikért, koncentrál akkor nagy probléma nem lehet.

Köszönjük az interjút, sok sikert, hajrá GBB Zrt. Kecskeméti NKSE!


NBI/B felnőtt, női – Kelet 12. forduló
GBB Zrt. Kecskeméti NKSE – NKK Balmazújváros

február 9. vasárnap, 11.00 Hódos Imre Városi Sport-és Rendezvénycsarnok

Hír megosztása:
fb-share-icon

Szerző: KNKSE

Oszd meg ezt a hírt!