Nehéz erre szavakat találni, de mégis egy pár: CSAPAT, TŰZ, SZÍV, 2 PONT!

Újabb rangadót vívott a Hufbau-Akker Kecskeméti NKSE csapata a K&H Női Kézilabda Liga 7. fordulójában, a kecskeméti lányok összesen 8. mérkőzésén.

Gárdánk nem mást mint az esélyesebb MTK Budapestet fogadta hazai környezetben. Egy biztos volt, nem adjuk könnyen a bőrünket és ahogy eddig mindenki tapasztalhatta, Kecskeméten nem egyszerű nyerni, hatalmas hangulat és közel telt ház várja az ide látogató csapatokat.

Tudtuk, rendkívül fontos mérkőzés vár ránk, hiszen a bentmaradásért folyó küzdelemben minden egyes pontért meg kell küzdenünk, ki kell vívnunk ahhoz, hogy jövőre is NB1-es csapata legyen Kecskemét városának.

A mérkőzést jobban kezdte az MTK csapata, a mérkőzés elején 1-6-ra vezetett a budapesti alakulat, majd először sikerült szépítenünk, beindult a gépezet a 15. percre egalizáltunk.

Az első félidőben fej-fej mellett haladt mindkét csapat, az első jétékrész végéig az MTK csapata ragadta magához a vezetést, így a félidő: 12-14.

A félidő után egyből egál, majd a vendég csapat percei következtek, három góllal is vezettek, a 37. percre 16-19 volt ellenfelünk javára. A 42. percben meglépett az MTK, ekkor már 4 góllal is vezetett, de amit nem gondoltunk volna: a 47. percre ez az előny 5 gól lesz a javukra. Ekkor megrázták magukat a kecskeméti lányok, Marosán György időkérésre után sikerült egy gólra felzárkózni!

21875544_1496727653716244_103631549_o

Ebben az időszakban órásit lendített rajtunk a kecskeméti közönség, iszonyatosan sokat számított, hogy mögöttünk voltak és szinte 8. emberként a pályán voltak velünk!

Ami pedig ez után következett: Először az MTK talált be, majd jött Fauszt Éva gólja, így ismét egy gól közte. Az 54. percben ismét ellenfelünk ragadta magához a két gólos vezetést, de ezek után mi találtunk kétszer Szabó Edina majd Yuliia Kucerova találataival. Remekül szállt vissza a mérkőzésbe Jovana Risovic, aki védést védésre halmozott, majd amit ez után nem gondoltunk volna, 28-28-nál remekül védekeztünk és a hátralévő percekben nem engedtünk, hogy az MTK gólt szerezzen. Tökéletes Albert Helga passz után Varga Nikolett lőtt gólt indulásból, majd a végén előbbi szerzett üres kapus gólt, így kialakult a végeredmény: 30-28!!!!

Gratulálunk a csapatnak és köszönjük valamennyi szurkolónak, hogy kilátogatott, valamint így buzdította, hajszolta bele a nagy betűs CSAPATOT a győzelembe!

KNKSE, csupa nagy betűvel: SZABÓ EDINA 10(6), FAUSZT ÉVA 5, KUCEROVA YULIIA 5, VARGA NIKOLETT 4, ALBERT HELGA 2, GULYA KRISZTINA 1, KAISER MELITTA 1, HORVÁTH DÓRA 1, KARALYOS ORSOLYA 1, ARON ANDREA, ANDRÁSI BRIGITTA, RISOVIC JOVANA, ORELL BETTINA, SISKA PÁLMA, KOVÁCS KRISZTINA, TÓTH LILLA.

A tabella jelenlegi állása:

Tabella

Marosán György értékelését, valamint interjúját facebook oldalunkon nézhetitek meg a mérkőzés után készült interjúban!

Szép volt csajok, Szép volt Kecskemét!

Hír megosztása:
fb-share-icon

Szerző: KNKSE

Oszd meg ezt a hírt!