Nem sikerült utolsó mérkőzésünkön győzelemmel zárni az NB1-es szezont

Utolsó mérkőzésünket vívtuk meg a 2017/18-as K&H Női Kézilabda Liga küzdelmeiben, amikor is a 26. fordulóban Kisvárdán vendégszerepeltünk.

Sajnos hiányzott a mai csapatból a sérüléssel bajlódó Szabó Edina csapatkapitány, Yuliia Kucerova, Varga Nikolett, Fauszt Éva, valamint az első félidőben remekül játszó Nikolayenko Olha is bokasérülést szenvedett.

A mérkőzés elejét sokkal jobban kezdte ellenfelünk, a 12. percben 9-3 volt a javukra, majd a 15. percben már 13-3. Hiába kért Marosán György kétszer is időt, rengeteg hibával játszottunk támadásban, megéreztük a hiányzókat.

A félidő végéig összekapta magát a kecskeméti csapat, 20-13-ra módosítottuk az eredményt.

A második játékrészt ismét jobban kezdték a kisvárdaiak, a 41. percben 24-16 volt az ő javukra, de innentől ismét nem sikerült megvalósítani elképzeléseinket támadásban, az 50. percben 27-16 állt az eredményjelzőn, hibáinkat azonnal gólra váltotta ellenfelünk.

A végjáték sem sikerült a lehető legjobban az igencsak foghíjas Kecskemétnek:

21875544_1496727653716244_103631549_o

Kisvárda Master Good SE – Hufbau-Akker Kecskeméti NKSE 35-20 (20-13)

Kisvárda, 750 néző

KNKSE: Jovana Risovic (k), Pusztai Petra (k), Siska Pálma 6, Nikolayenko Olha 4, Borges Lima Juliana 3, Kaiser Melitta 3, Orell Bettina 3, Tóth Lilla 1, Kovács Krisztina, Gulyás Vanda, Horváth Dóra, Albert Helga, Aron Andrea, Deáki Dóra, Gulya Krisztina.

Köszönjük, hogy egész évben támogattatok és buzdítottatok minket!

Hír megosztása:
fb-share-icon

Szerző: KNKSE

Oszd meg ezt a hírt!