Nyolc másodpercen múlt a KNKSE győzelme

Sorsdöntő mérkőzést vívtak a hírös városi lányok a Kispest ellen, amely a végletekig kiélezett csatát hozott. A fővárosiak az utolsó másodpercekben egyenlítettek, amivel 36-36-ra mentették a meccset.

 

Az első etapban rendkívül szellősen védekeztek a csapatok, azonban a támadásokra nem lehetett panasz, mindkét fél remekül használta ki a helyzeteit. Végül egygólos kecskeméti vezetésnél vonulhattak öltözőbe a csapatok, 18-19.

 

A második játékrész hasonló mederben zajlott, mint az előző. Remekül támadtak a csapatok, de a védekezésbe rendre hiba csúszott mindkét oldalon. Kishíján elrabolták a győzelemért járó két pontot a vendégek, de végül az utolsó támadásból egyenlített a Kispest, így pontosztozkodással zárult a találkozó, 36-36 a vége.

 

Ezzel a döntetlennel a kecskeméti lányok izgulhatnak a holnapi Orosháza-Vasas és Balmazújváros-Nyíradony mérkőzés eredményéért, hiszen még második, vagy harmadik helyen is végezhetnek a végelszámolásnál.

 

Varga József (KNKSE) : – A szellős védekezésnek és a jó helyzetkihasználásnak köszönhető ez a sokgólos mérkőzés. Sajnos nem sikerült kivédekeznünk az utolsó támadást, így döntetlennel zártunk, de úgy gondolom a lányok így is erőn felül teljesítettek tavasszal.

 

Kispest NKK Endo + Service – KNKSE 36 – 36 (18-19)

Kecskeméti pontszerzők: Karacs 6, Hárs 3, Kaiser 10, Orell 10, Tóth 2, Pénzes 4, Kocsis 1

Kiállítások: 6 perc ill., 4 perc

Hír megosztása:
fb-share-icon

Szerző: KNKSE

Oszd meg ezt a hírt!