Rendhagyó szezon az ifiben is

A hatodik forduló után, 4 lejátszott mérkőzéssel, két ponttal áll a tabellán a Kecskeméti NKSE ifjúsági csapata. Bár az eredmények kétségkívül nem mutatnak jól, nem volt könnyű az elmúlt pár hét a csapat számára. Az iskolák COVID protokollja miatt rendre elmaradnak az edzések, majd betegség miatt estek ki a lányok a játékból és a serdülő játékosoknak kellett helytállniuk a bajnokikon. A helyzetről a vezetőedzőt, Mátrai Pétert kérdeztük.

Peti, nem úgy kezdődött a szezon, ahogy elterveztétek. Hogyan alakult az első 6 forduló?

A hat fordulóból négy meccset játszottunk, amelyek nem úgy alakultak ahogy terveztük, annak ellenére, hogy a felkészülés jól sikerült. Több variációt ki tudtunk próbálni, mindenkit be tudtunk építeni a csapatba és mindenki hasznos tagjává vált a gárdának.

Az iskola kezdésekor bevezetett protokoll azonban teljes egészében keresztülhúzta a számításainkat, hiszen egyáltalán nem tudtunk edzeni a megszokott helyünkön.

Ez sajnos meg is látszott a teljesítményünkön, az első fordulóban, a Pénzügyőr ellen rágörcsöltünk a meccsre, rengeteg helyzet kimaradt, összességében nem játszottunk jól. A következő fordulóban Orosházán szerettünk volna javítani, de jobb volt az ellenfél.

A harmadik fordulóban a Szeged otthonában komoly vetélytársunk ellen nyerni akartunk, kb. 40 percig nagyon jól ment a játék, szinte hibátlanul játszottak a lányok. A végére azonban elfáradtunk, kiütközött az edzéshiány, volt néhány vitatható bírói döntés is, ez vezetett a végeredményhez. A tabellát vezető Fraditól is kikaptunk a következő mérkőzésünkön.

Az első 3 fordulóra 2-3 pontot terveztünk, a sorstól 2 pontot kaptunk (az Orosháza vétett a versenyszabályzat ellen, így mi kaptuk a 2 pontot), de ez a bentmaradáshoz még kevés, szükségünk lesz a betervezett biztos és bravúr pontokra is.

Mi a helyzet most az edzésekkel, rendben folyik már a munka?

Még mindig nagyon nehéz a helyzet, hiszen iskolában nem tudunk edzeni. Jelenleg heti két edzésünk van + az otthoni tréningek. Az is előfordul sajnos, hogy olyan edzésidőpontot kapunk a teremhiány miatt, ami a lányok iskolai elfoglaltsága miatt nem jó a csapat számára. Így rendre maradnak el edzéseink még mindig, ha pedig van termünk, játékosok hiányoznak betegség vagy sérülés miatt.

Milyen a csapat állapota, van-e beteg jelenleg?

Biztosan tudtuk, hogy mi sem „úszhatjuk meg” a koronavírust, volt is már betegünk, de szerencsére gyors lefolyású volt a játékosok betegsége, nem voltak komoly tüneteik. Ahogyan haladunk előre az őszi-téli időszakban, egyre több náthás, megfázásos beteg lesz, ez nehezíti a munkát, hiszen elképzelhető, hogy szinte mindig karanténban lesz valaki.

A játékosok ugyanakkor nagyon elhivatottak, példaértékű a hozzáállásuk, ha arról van szó akár korán reggel is felkelnek, hogy edzeni tudjanak. Nagyon fiatal a keretünk nem csak az ifiben, de az NBII-ben is, ráadásul sokan nem az ő posztjukon voltak kénytelenek játszani, hogy ki tudjunk állni egy-egy mérkőzésen.

A múlt heti MTK elleni mérkőzés elmaradt, a héten lesz meccsetek?

Szombaton a Vác ellen lépünk pályára – itthon. Az utánpótlás meccsei zárt kapusak, de remélem, hamarosan eljön majd az az idő, amikor a szurkolók visszatérhetnek a lelátóra, mert szüksége van a csapatoknak a biztatásra és azt is remélem, nemsokára visszatérhetünk a korábban megszokott edzésmunkához.

Köszönjük az interjút, sok sikert és jó egészséget kívánunk nektek!

Női Ifjúsági I. osztály – Kelet

GBB Zrt. Kecskeméti NKSE – Váci NKSE

2020. október 31. 11.00 Messzi István Sportcsarnok

Hír megosztása:
fb-share-icon

Szerző: KNKSE

Oszd meg ezt a hírt!