Teljes kerettel és gőzerővel készül a Hufbau-Akker KNKSE a bajnokság nyitányára

Kellemes gondokkal küzd Marosán György, a Hufbau – Akker Kecskeméti NKSE vezetőedzője, ami nem csoda, hiszen csapatunk bővült a téli „uborkaszezonban”. Szintén kisebb fejfájásra adhatna okot, hogy az edzések bemelegítései során a lányok szinte nem férnek el egymás mellett a pályán.

 

 

 

 

Hogyan értékeled a felkészülés eddig eltelt időszakát?

Marosán György.: “Tartalmas három hét van mögöttünk, minden feladatot elvégeztünk, ami a terveimben szerepelt, az új játékosok beillesztése a játékunkban jó úton halad. A kemény munkát a játékosok, ahogyan eddig is, most is, jó mentalitással végezték.”

Milyen stádiumban van a csapat jelen állás szerint?

M.Gy.: “Körülbelül 60%-os állapotban vagyunk,a jelentős fizikai munka egyre jobban háttérbe szorul és a taktikai elemek csiszolására helyeződik át a fő hangsúly.”

Hogyan látod a csapatot, milyen időszak előtt áll, milyennek véled az NB1/B tavaszi szezonjának sorsolását?

M.Gy.: “Rendkívül nehéz és meghatározó időszak áll előttünk, gondolok itt az egész tavaszi szezonra, de az első öt forduló kiemelkedő jelentőséggel bír, ahhoz, hogy új fejezetet írjunk Kecskemét történelmében.”

Milyen visszajelzéseket vársz a hétvégi, Ferropatent Kupa – Felkészülési tornától, mind csapat, mind pedig egyéni szinten?

M.Gy.: “Védekezésünk hatékonyságát megtartva, támadójátékunk minőségét szeretném javítani tavaszra, ennek jeleit már jó lenne felfedezni a hétvégi tornán is. A legfontosabb ugyanúgy, mint ahogy eddig is, a sportág iránti alázat és győzni akarás jellemezzen minket.”

DSC_0040

Szerencsére felépült mindenki, aki a téli szezonban harci sebeket szerzett, kisebb sérüléssel bajlódott. A csapat, beleértve Som Ildikót is teljes értékű munkát végez, aki térdsérüléséből visszatérve várja a bajnokság kezdetét. Veress Zsuzsanna is munkába állt, aki sérülése után felépült, új csapatában megkezdte az edzések, edzőmérkőzések sorozatát a kapuban.

Oldalra 4

Som Ildikó teljes harci készültségben

Veress Zsuzsannát kérdeztük a továbbiakban:

Hogy érzed magad az új csapatodban és az új környezetben?

V.Zs.: “Nagyon jól érzem magam a csapatnál, a lányok és a szakmai stáb is nagyon kedvesen fogadtak. Azt hiszem nem fog gondot okozni a beilleszkedés mivel egy nagyon jó kis közösséget alkotnak együtt. A jó kohézió mellett nagyon komoly szakmai felkészülés folyik és alig várjuk már a bajnoki rajt kezdetét.”

Említettük, hogy kisebb sérüléssel bajlódtál, hogy sikerült a rehabilitáció?

V.Zs.: “Fokozatosan felépített munkát végeztem a rehabilitációm ideje alatt, a gyógytornász és az orvosok segítségével. Már teljes értékű munkát tudok végezni a csapattal, így tehát bátran mondhatom hogy jól sikerült a rehabilitáció.”

Hogyan látod a csapatot, mit vársz a következő félévtől csapatszinten, illetve milyen teljesítményt vársz magadtól?

V.Zs.: “Az elmúlt fél évből kiindulva nagyon pozitívan látom a csapat jövőjét, titkon remélem hogy a bajnoki év végén a legcsillogóbb érmet akasztják a nyakunkba. Addig viszont még rengeteget feladat vár ránk, én személy szerint a legjobb tudásommal és tapasztalatommal szeretném segíteni a csapatomat a kitűzött cél elérése érdekében.”

DSC_0056

Veress Zsuzsanna (jobbról) melegít a bajnokságra

Csapatunk első hazai mérkőzését 2017. február 11-én, szombaton játssza a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában 18 órás kezdettel a Szent István SE ellenében, mely hatalmas rangadónak számít, hiszen lányaink 23-24 arányban tudtak győzedelmeskedni idegen környezetben az ősz folyamán.

Várunk szeretettel minden szurkolót és sportbarátot, kikapcsolódni vágyót hétvégén, 2017. január 28-án és 29-én szombaton és vasárnap felkészülési tornánkon, a hat csapatos FERROPATENT KUPÁN.

Csapatunk az alábbi időpontokban játssza mérkőzéseit:

Szombat 10:45 Hufbau-Akker Kecskeméti NKSE – Kézilabda Szeged SE

Szombat 18:00 Hufbau-Akker Kecskeméti NKSE – Pilisvörösvári KSK

Vasárnap a helyosztók valamelyikén játszhatunk: az 5. helyért 10 órakor, vagy a 3. helyért 12 órakor, vagy reményeink szerint az 1. helyért 14 órakor, melynek pontos időpontjairól értesülhettek a hétvége folyamán folyamatosan frissülő tartalmakkal facebook oldalunkon.

DSC_0030

DSC_0210

DSC_0232

Oldalra 1

Oldalra 2

Oldalra 3

Oldalra 5

Oldalra 6

Oldalra 7

Hír megosztása:
fb-share-icon

Szerző: KNKSE

Oszd meg ezt a hírt!