Továbbjutottunk a Magyar Kupában

A Magyar Kupa 2. fordulójában, ahogyan tavaly is az Oxxo Energy Orosházi NKC csapatával játszottunk idegenben. A találkozó 29:29-es döntetlennel zárult, így a szabályok értelmében – a két azonos osztályban játszó csapat közül a vendég csapat nyer- a Kecskeméti NKSE mehet tovább a kupasorozatban.

Varga József a következőképpen értékelte a találkozót:

„Jól kezdtünk ismét megvoltak az átlövés góljaink, támadó játékban elmondható, hogy viszonylag stabilan jól teljesítünk. A védekezés még mindig rossz volt az első félidőben, a második játékrészre talán javult egy kicsit. Kapusteljesítményünk sokat hozzátett a játékhoz, mind Pálinkás Viktória, mind Németh Zsófi jól teljesített. Azt gondolom a továbbjutás kellett a csapatnak, bízom abban, hogy a bajnokságban erőt merítenek majd ebből.”

OXXO Energy Orosházi NKC – Kecskeméti NKSE 29-29 (19-18)

Vezette: Kovács Gergő, Papp Béla.

Orosháza:

Cseh – Berta 1, Vörös, Dancsó 1, Mikula 1, Nemes 7 (3), Bíró 6. Cserék: Gedó (kapus), Román 4, Kamuti 2, Tóth S. 3 (2), Gindeli 1, Antal 2, Kenyeres 1, Farkas. Vezetőedző: Vágó Attila.

Kecskeméti NKSE:

Pálinkás – Karacs 3, Palotás 6, Pénzes 6 (2), Gulyás 4, Maláti 6, Tóth L. Cserék: Németh, Kaiser 3, Konfár, Krenner, Németh 1, Szabó V., Megyesi. Vezetőedző: Varga József.

Kiállítások: 10, illetve 10 perc. Hétméteresek: 8/5 illetve 2/2.

A hétvége bajnoki forduló nélkül telik, a következő héten hazai pályán fogadjuk a Gödi SE csapat, a mérkőzés időpontja: 2019. október 06. vasárnap, 17 óra.

Minden szurkolónkat várjuk a Messzi István Sportcsarnokba!

Hajrá Kecskeméti NKSE!

Hír megosztása:

Szerző: KNKSE

Oszd meg ezt a hírt!