Túl a harmadik héten, békéscsabai edzőtábor, sikeres első edzőmérkőzés a Békéscsaba ellenében

Mint azt már megírtuk, elkezdte a felkészülést a Hufbau-Akker Kecskeméti NKSE csapata a női NB1-es szezonra.

Nem csak megkezdte, már a harmadik héten is túl vannak felnőttjeink, lázasan készülve a szeptember 09.-ei Debrecen elleni első szezonnyitó, hazai mérkőzésünkre.

Július utolsó hetében a KNKSE Békéscsabán a Mester Klubban folytatta felkészülését, ahol napi két, illetve három edzést vezényelt Marosán György vezetőedző, valamint Farkas József kapusedző, másodedző.

Öt nap kemény munka után lejátszotta első felkészülési mérkőzését is a csapat, a szintén első osztályú Békéscsabai Előre NKSE otthonában léptek pályára lányaink.

20258421_1431313930271848_3787271331859640045_n

Elsődlegesen nem az eredményesség volt a fő szempont, hiszen még a felkészülés elején jár a csapat. Marosán György vezetőedző először próbálhatta ki a csapaton belül a páros kapcsolatokat, a támadás illetve védekezés egészét, komplexitását.

A mérkőzés rendkívül jól alakult részünkre, hiszen már a találkozó elején sikerült magunkhoz ragadni a vezetést. Remek ritmusban játszottak a kecskeméti lányok, hatalmas küzdés és rendkívül jó védekezés illetve kapusteljesítmény jellemzett minket.

20375790_1433600980043143_4525727457259578889_n

Békéscsabai Előre NKSE – HUFBAU-AKKER KECSKEMÉTI NKSE 24-28 (10:15)

2017.07.28. Péntek, 17:00 Békéscsabai Városi Sportcsarnok, 150 fő

Játékvezetők: Kiu Gábor, Kiu Tamás

KNKSE: Siska Pálma 7, Gulyás Vanda 6, Szabó Edina 5, Varga Nikolett 3, Yuliia Kucerova 3, Karalyos Orsolya 2, Olha Nikolayenko 1, Aron Andrea 1, Albert Helga, Fauszt Éva, Gulya Krisztina, Kovács Krisztina, Orell Bettina, Kaiser Melitta, Németh Kitti, Tóth Lilla, – Jovana Risovic, Andrási Brigitta, Pusztai Petra.

Marosán György vezetőedzőt kérdeztük az edzőtáborral, valamint az edzőmérkőzéssel kapcsolatban: „Az első két hétben az erőfejlesztő foglalkozások voltak túlsúlyban, majd a békéscsabai edzőtáborban már támadó- és védőkapcsolatok fejlesztése, valamint a játékunk stratégiájának kialakítása volt előtérben. Fárasztó és tartalmas 3 hét van mögöttünk. Az edzőmérkőzésen az eredmény másodlagos volt, azonban láthattunk örömteli dolgokat, jó mentalitással kézilabdáztunk és láttam a törekvést a lányokban, arra hogy az irányba haladjunk, amerre én szeretném. A felkészülés első szakaszát sikeresnek ítéltem.”

Következő edzőmérkőzésünket 2017. augusztus 02.-án Vácon játssza felnőtt csapatunk, valamint 2017. augusztus 04.-én pénteken Kiskunfélegyházán lép pályára gárdánk 17:30-tól a Békéscsabai Előre NKSE ellenében.

Hajrá Kecskemét!

20376056_1433373630065878_1713257359697670691_n

Hír megosztása:
fb-share-icon

Szerző: KNKSE

Oszd meg ezt a hírt!