Új irányító a felnőtt csapatban

Folytatjuk az új játékosokat bemutató sorozatunkat, ezúttal az irányító posztra érkezett Borbély Mártit faggattuk eddigi pályafutásáról, kecskeméti várakozásairól és kedvteléseiről.

Márti, a Szentendrétől érkeztél, mesélj kicsit az eddigi pályafutásodról!

Mindenekelőtt szeretném üdvözölni a kecskeméti szurkolókat és sportbarátokat!

Újkígyóson nőttem fel és ott kezdtem el kézilabdázni. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy előtte több sportot is kipróbáltam, nagyon szerettem volna tornász lenni, de végül a kézilabda lett az igazi szerelem.

Nagyon fiatalon, 13 évesen felfigyeltek rám a békéscsabai edzők, és a kézilabda egyik vidéki fellegvárába kerültem. Az NB1-es bemutatkozásomra sem kellett sokat várnom, hiszen 16 évesen szerepet kaptam az első osztályban. Közben 2014-ben junior bajnoki címet szereztünk az Előrével, Szabó Károly vezetésével, akinek a legtöbbet köszönhetek és örökre hálás vagyok mindenért. A sikeres időszakot még szebbé és büszkébbé tette számomra, hogy utánpótlás válogatott lehettem. 

A 2015-16-os szezont, már Debrecenben kezdtem. A Lokiban egy évet játszottam és innen Egerbe vezetett az utam. 

Ezután következett egy balmazújvárosi kitérő, majd újra az egri csapathoz kerültem, ahol ismét az NB1-ben szerepelhettem.

Az egri időszakra nagyon szívesen emlékszem. Rengeteg felejthetetlen emlék, siker és élmény jellemezte azt az időszakot. Remek csapattársakat ismerhettem meg, életre szóló barátságokat kötöttem és volt olyan játékos társam, Sári Barbara, akivel korábban már együtt játszottunk, neki óriási szerepe volt abban, hogy visszatértem az egri klubba. 

Az élet úgy hozta, hogy ismét klubbot kellett váltanom. Budapestre költöztem és a szentendrei csapathoz igazoltam, ahol szerettem volna egy újabb bajnoki címet nyerni, de „vírus közbeszólt”.

Miért döntöttél úgy, hogy Kecskeméten folytatod?

Nagyon örültem a kecskeméti vezetők megkeresésének, hiszen egy olyan jövőképet vázoltak elém, amely mind szakmai mind emberi szempontból nagyon vonzó volt számomra. Emellett egy olyan vezetőedzővel dolgozhatok – Varga József -, akit korábbi munkássága miatt is nagyon tisztelek, és úgy gondolom rengeteget tanulhatok a kezei alatt. A klub vezetésében olyan szakemberek dolgoznak, név szerint Veress Zsuzsanna és Kovácsné Bartha Anikó, akikkel korábban már dolgoztam együtt, és óriási megtiszteltetés számomra, hogy újra egy „csapatban” szerepelhetünk. 

Július 6-án kezdődik a felkészülés. Mivel töltöd addig az időd?

Megkaptuk a részletes egyéni edzésprogramot, amit minden nap elvégzek. Ezen felül az időmet a szeretteimmel és a barátaimmal töltöm. Két hete született meg a keresztfiam, és ameddig még szabad vagyok próbálok vele minél több időt együtt tölteni.

Mit vársz a következő bajnoki évtől?

Első lépésként szeretnék gyorsan beilleszkedni, megismerni az új csapattársakat. Bízom benne, hogy sikeres évet tudunk produkálni, és személy szerint szeretnék meghatározó szerepet betölteni a csapatban.

Mit üzensz a kecskeméti szurkolóknak?

Azt üzenem a kecskeméti szurkolóknak, hogy bízzanak a csapatban, buzdítsanak minket minden egyes hazai és idegenbeli mérkőzésen, és ha tehetik töltsék meg hétről – hétre a lelátókat.

HAJRÁ KECSKEMÉT!!!!

adatok és kedvencek:

Borbély Márta

Születési idő: 1996.12.25.
Születési hely: Gyula
Poszt: irányító

Mezszám: 96
Testmagasság: 169 cm
Testsúly: 62 kg
Eddigi klubjai: Békéscsaba., Debrecen, Balmazújváros, Eger, Szentendre
Legjobb eredményei: Többszörös UP válogatottság
Kedvenc film: Mélyütés, Míg a jackpot el nem választ
Kedvenc zenekar /énekes: Caramel, Szakács Gergő
Kedvenc színész: Zach Galifianakis
Hobby: tenisz, síelés
Kedvenc étel: Sushi, grízes tészta
Kedvenc állat: kutya

Márti, sok sikert kívánunk, üdvözlünk a csapatban! Hajrá GBB Zrt. Kecskeméti NKSE!

Hír megosztása:

Szerző: KNKSE

Oszd meg ezt a hírt!