Vereség Nyíradonyban

Vasárnap este középházi rangadón maradtak alul Nyíradonyban a kecskeméti kézilabdás lányok. A 8. fordulót megelőzően mindkét csapat 4-4 győzelemmel, a tabellán egymás mögött helyet foglalva várta a találkozót, melyen a hazaiak meglehetősen könnyen, 33-22-re nyertek.

Rosszul kezdte a mérkőzést a Kecskemét, hamar többgólos hátrányba kerültünk. Sok hibát vétettünk mind támadásban, mind védekezésben, amit a nyíradonyiak könyörtelenül kihasználtak, és az első percektől kezükben tartották a találkozót. A félidő végére hat góllal, 15-9-re vezettek a hazaiak, mely a játék képét nézve döntő fölénynek tűnt.

A második játékrész elején azonban voltak biztató jelek. Pálinkás Viktória remek védésekkel tartotta életben a hírös városi reményeket, ám támadásban továbbra sem talált magára csapatunk. Lépéshibák, rossz passzok és eladott labdák hátráltatták a kecskeméti feltámadást. A különbség a két csapat között a finisre nemhogy csökkent, de a végére már 10 gól fölé emelkedett. A vége 33-22, így az előző héten a Vasast legyőző Nyíradony megelőzte a tabellán a KNKSE csapatát.

Varga József, a KNKSE vezetőedzője: – Gratulálok a Nyíradonynak, megérdemelt sikert arattak! Támadásban rengeteg technikai hibát vétettünk, míg védekezésben nem kommunikáltunk megfelelően, és ezek meghatározták a mérkőzés végkifejletét. Össze kell szednünk magunkat a következő meccsünkre, és vissza kell térnünk a helyes útra.

 

Nyíradony VVTK – Kecskeméti NKSE 33 – 22 (15 – 9)

Női kézilabda NB1/B Keleti-csoport, 8. forduló

Nyíradony, Harangi Imre Rendezvénycsarnok, 80 néző

KNKSE: Karacs 2, Kocsis 4, Kaiser 3, Dajka 1, Orell 3, Tóth L. 1, Pénzes 2, Kemény 6 (1)

Kiállítások: 4, illetve 4 perc

Hétméteresek: 1/1, illetve 2/1

Hír megosztása:
fb-share-icon

Szerző: KNKSE

Oszd meg ezt a hírt!