3. hely a KESI Kupán

A KESI Kupán szerepelt U13-as csapatunk az elmúlt hétvégén. A 6 csapatos tornán az „A” csoportba kerülve a Dabasi KC és a Szeged KKSE voltak az ellenfeleink. Egy győzelem és egy vereség volt a mérlegünk, így csoportunkban a 2. helyen végeztünk. A 3. helyért a Szeghalmi NKC csapatával játszottunk. A felkészülési tornát végül a dobogón, 3. helyen zárták a lányok. A csapat edzőjét, Dr. Zsoldosné Lukács Erzsébetet kérdeztük tapasztalatairól.

„Az első meccsen nagyon szépen játszottunk, nagy arányú győzelmet arattunk. A Szeged ellen azt kértem, hogy bátrak és magabiztosak legyenek, amit sikerült is megvalósítani az első félidőben, ez látszik is az eredményen. A második félidőben sajnos elfogytunk és a kért taktikát sem tudták megvalósítani a lányok.

A harmadik mérkőzés elején gyorsan átvette a vezetést a Szeghalom, azt éreztem a lányokon, hogy nem lesz erejük küzdeni, elfáradtak, de a 30. percben megrázták magukat és hatalmas akaraterőről, küzdeni akarásról tettek tanúbizonyságot.”

A legjobb kapus különdíjat Galló Lili kapta, a legjobb góllövőnk pedig Kollár Luca lett.

 

Mérkőzések eredményei:

Dabasi KC VSE – Kecskeméti NKSE 5 – 23 (4 – 14)

Kecskeméti NKSE – Szeged KKSE 13 – 18 (8 – 8)

Kecskeméti NKSE – Szeghalmi NKC 12 – 10 (5 – 3)

 

Gratulálunk a lányoknak és edzőjüknek! Hajrá Kecskeméti NKSE!

Hír megosztása:
fb-share-icon

Szerző: KNKSE

Oszd meg ezt a hírt!