Az ifi is túl van a felkészülés első edzőmeccsén

A vezetőedző, Kerékgyártó Zsolt így értékelte a találkozót.

„Mivel Békéscsabán edzőtáborozunk, kézenfekvő volt, hogy a velünk egy csoportban szereplő helyi csapatot kérjük meg egy edzőmeccs lejátszására. Szerencsére Zöldi-Tóth Katalin edzőnő készséges volt és azonnal beleegyezett a kérésünkbe.

A mérkőzés kiválóan szolgálta a felkészülésünket, hiszen most először próbálhattuk ki majdnem élesben, hogy az új játékosaink hogyan tudnak együttműködni a régiekkel. Nos jelentem, a helyzet nagyon biztató. Attól ugyan még nagyon messze állunk, hogy kijelenthessem, hogy kész a csapatunk, de jó volt látni, hogy különösebb taktikai edzés nélkül egy egységes, erőteljes csapat volt a játéktéren.

Igyekeztem mindenkinek játéklehetőséget adni és szívet melengető érzés volt érezni, hogy legfiatalabb játékosaink is milyen tűzzel és lelkesedéssel vetették magukat a játékba.

Az eredmény másodlagos volt, de a történeti hűség kedvéért leírom, hogy kikaptunk 26:22-re. Mivel az eredményt nem láttuk a mérkőzés közben, úgy mentünk bele a végjátékba, hogy azt mondtam a csapatnak, hogy most olyan meccset játszunk, ahol az nyer, aki az utolsó gólt lövi. Ezt két másodperccel a vége előtt mi értük el, így a lányok elégedetten jöttek le a küzdőtérről.

A krónikához hozzátartozik, hogy egyik nagy reménységünk, a felnőtt kerethez tartozó Sülye Ágota súlyosnak látszó térdsérülést szenvedett. Nagyon bízunk benne, hogy rossz érzéseink nem válnak valóra, imáink meghallgatásra találnak és mégsem lesz olyan nagy a baj. Ezúton is kívánunk neki az egész csapat nevében, gyors felépülést és mielőbbi visszatérést a pályára.”

Hír megosztása:
fb-share-icon

Szerző: KNKSE

Oszd meg ezt a hírt!