Döntetlen az MTK Budapest ellen

A női ifjúsági I. osztályú bajnokság 18. fordulójóban az MTK Budapestet fogadták a kecskeméti lányok. Egy pontot tudtunk itthon tartani, amely a mutatott játék alapján reális az edző Kerékgyártó Zsolt szerint. Így értékelte a mérkőzést:

 

„9 napos kézilabda maratonunk a 3.fellépéséhez érkezett. Hazai pályán fogadtuk az MTK együttesét, akik ugyan előrébb állnak a tabellán, de hittem benne, hogy le tudjuk győzni őket. Sajnos nem sikerült, de ez csak rajtunk múlott.

Jól kezdtük az első félidőt, elléptünk 3 góllal az ellenfelünktől. A lendületünk a félidő feléig tartott, amikor a vendégcsapat átvette a vezetést a pontatlanná váló támadójátékunk miatt. A mérkőzés helyenként inkább futóversenyre hasonlított, mint kézilabdára, de ez benne van a mai, modern játékban.

A második félidőt megint jobban kezdtük mint az ellenfelünk, hamar vissza is szereztük a vezetést. Sajnos nem tudtuk azt sokáig megtartani, de folyamatosan fej-fej mellett haladt a két csapat. Az utolsó percre mi fordultunk kedvezőbb helyzetben, de nem tudtunk élni a lehetőséggel, nem tudtuk megnyerni a meccset.

Az igazsághoz tartozik, hogy nem az utolsó támadással kellet volna a magunk javára billenteni a mérleg nyelvét, kevesebb hibával játszva sokkal korábban eldönthettük volna a két pont sorsát.

Ha nagyon sportszerű és objektív szeretnék lenni, akkor azt mondanám, hogy a döntetlen teljesen megfelelt a játék képének. Persze ettől még fáj az újabb hazai pontvesztés…”

 

Végeredmény:

Kecskeméti NKSE – MTK Budapest   30:30 (18:20)

Hír megosztása:
fb-share-icon

Szerző: KNKSE

Oszd meg ezt a hírt!