Nem sikerült a bravúr az ifinek a Csepel ellen

Elrajtolt az ifjúsági bajnokság, szeptember elsején a Csepel otthonába látogattak lányaink. Az edzőt, Mátrai Pétert kérdeztük az első fordulót követően.

 

„Bravúrt kellett volna elkövetnünk, hogy pontot, pontokat hozzunk haza Csepelről. Sajnos ez nem sikerült. Nagyon rosszul kezdtük a meccset. Így nem lehet meccset kezdeni, főleg idegenben. Az első félidőben 6 gólos hátrányból vissza tudtunk jönni a meccsbe, még az első félidő végén volt 2 labdánk, hogy még közelebb jöjjünk a hazaiakhoz. Félidőben 13-11-es eredménnyel fordultunk. A második félidőben rengeteg technikai hibát vétettünk, amit a hazai csapat rögtön kihasznált. Úgy gondolom, hogy saját magunkat vertünk meg a meccsen, hiszen ha nem játszunk ennyi technikai hibával és fegyelmezettebbek vagyunk támadásban, akkor a végjátékba ki-ki meccsként mentünk volna bele, ahol bármi történhetett volna. Van bennem egy kis hiányérzet, mert tudom, hogy ez a csapat többre hivatott. Idő kell, hogy a csapat összeálljon és eredményesebbek legyünk. A következő meccset a Vác csapatat ellen játsszuk pénteken a Rákócziban, ahol mindent meg fogunk tenni, hogy itthon tartsuk a 2 pontot.”

Végeredmény:

Csepel DSE – Kecskeméti NKSE  31:19 (13:11)

Hír megosztása:
fb-share-icon

Szerző: KNKSE

Oszd meg ezt a hírt!