Utánpótlás eredmények 2018. 10. 13-14.

U11-es korosztályunk két meccset játszott, a KIKI SKFT ellen vasárnap 11 órakor, a Kiskőrösi NKSZSE gárdája ellen 13 órakor léptek pályára Lajosmizsén. Bár mindkét mérkőzésen vereséget szenvedtek csapataink, Márki Éva edző a következőket mondta a meccsek után:

„Vannak jelei az előre lépésnek, de még mindig sok a tennivaló. Edzeni, edzeni.”

Kecskeméti NKSE II – KIKI SKFT                  7:26

Kecskeméti NKSE II – Kiskőrös NKSZSE   13:30

 

Serdülő III. csapatunk a Kiskőrösi NKSZSE csapatát fogadta haza pályán. Az edző Palásti László így értékelte a mérkőzést:

„A lányoktól azt kértem, hogy mivel az elmúlt évekből kiindulva nem mi voltunk a mérkőzés esélyesei, ezért felszabadultan és bátran játszanak, hiszen nincs veszteni valónk. Ennek ellenére egy görcsös, technikai hibákkal dúsított első félidőt kaptunk. Ezt mutatta az eredmény is, hiszen 3:13 volt az eredményjelzőn. Ezek után tisztáztam a lányokkal, hogy ez elfogadhatatlan. A 2. félidőt teljesen más mentalitással kezdtük és ez ki is tartott a mérkőzés végéig. A végeredmény 13:28, ami egy nagy arányú vereség, viszont a második félidőben lőtt 10 gól biztató, mivel még így is elmaradtunk a tudásunk legjavától.”

 

Hír megosztása:
fb-share-icon

Szerző: KNKSE

Oszd meg ezt a hírt!