Elveszítette utolsó hazai mérkőzését a KNKSE

A PEAC csapatával találkozott utolsó Messzi István Sportcsarnokban lejátszott bajnokiján a Kecskeméti NKSE a női kézilabda NB I/B 2022/23-as szezonjában. A találkozót simán, 18 góllal a vendégek nyerték. 

A meccsre már úgy állt ki a Kecskemét, hogy tudni lehetett, az NB II-re készülő gárda a jövő szezonban átalakul, az új vezetőedző Bíró-Kisjuhász Petra lesz. Most még Mátrai Péter vezetésével fogadta a pécsi ellenfelét a KNKSE.

Az első gólt Takács révén a baranyaiak szerezték. Gyors gólváltásokkal kezdődött a találkozó, a hazaiaktól egymás után Zsemberi, Moharos és Berkes-Kaiser is betalált. A kecskemétiek először a meccsen a 6. percben vezettek, ekkor megint Zsemberi volt eredményes, 4-3. Radochay és Kanyó vezetésével azonban a PEAC ismét magához ragadta a kezdeményezést, majd egy 6-0-s futással már magabiztosan vezetett a vendégsereg. A 20. percben már kétszer annyi gólja volt a PEAC csapatának, mint a KNKSE-nek, 7-14. Hazai időkérés után sem sikerült kozmetikázni az eredményen, a szünetre már tízgólos előnyt épített ki magának Papp László együttese, 11-21. 

A második játékrész mondhatni már csak formalitás volt, a győzelem és a két pont sorsa már nem lehetett kérdés. A hírös városiak sokáig azért harcoltak, hogy visszajöjjenek tízen belülre, ám a 40. és az 50. perc közötti szakaszt a PEAC 9-3-ra megnyerte, és annak a lehetőségét is megpecsételte, hogy a KNKSE kisebb arányú vereséget szenvedjen. A pécsi együttes végül 18 góllal nyert, 20-38.  

Mátrai Péter vezetőedző (KNKSE): – Gratulálok a pécsieknek a győzelemhez és a bennmaradás kiharcolásához. Köszönjük a szurkolóinknak, hogy az utolsó hazai meccsünkön is támogattak minket. Szerettünk volna szebben búcsúzni a közönségünktől és ettől a kritikus évtől, de nem sikerült. Büszke vagyok a lányokra, hogy ilyen nehéz helyzetben is végig csinálták ezt a szezont, bár még egy találkozónk hátra van. Ezen a mérkőzésen meglátszott, hogy fizikailag és mentálisan is elfáradtak a játékosaim. Remélem, hogy az utolsó bajnokit sérülésmentesen lehozzuk.   

Kecskeméti NKSE – PEAC 20–38 (11–21)

Női kézilabda NB I/B, 28. forduló
2023. május 14. vasárnap, 17:00 
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Vezette: Gulybán, Juhász

A KNKSE gólszerzői: Berkes-Kaiser 5 (3), Megyesi 3, Zsemberi 3, Kollár 2, Palotás 2, Pécsi 2, Porobic 1, Moharos 1, Csorba 1. 

Kiállítások: 6 perc, ill. 2 perc

Hétméteresek: 3/3, ill. 3/2

Hír megosztása:
fb-share-icon

Szerző: Kecskemeti NKSE

Oszd meg ezt a hírt!