Mátrai Péter váltja Varga Józsefet a felnőtt kispadon

A PC Trade Szeged ellen hétvégén elszenvedett vereség után úgy döntött a Kecskeméti NKSE vezetése, hogy váltásra van szükség a felnőtt csapat kispadján.

A GBB Zrt. KNKSE az idei bajnoki évben játszott 17 meccséből 5 találkozót nyert meg és 12-t elveszített. A bajnokság hátralévő meccsein az ifjúsági és NBII-es csapat vezetőedzője, Mátrai Péter vezényli majd a felnőtt gárdát.

A döntéssel kapcsolatban az Egyesület elnökét, Veress Zsuzsannát és az újonnan kinevezett vezetőedzőt, Mátrai Pétert kérdeztük, de a rossz szereplést a játékosok is kommentálták – a csapatkapitány tolmácsolta a lányok gondolatait.

Veress Zsuzsanna a következőket mondta honlapunknak:

„Az elmúlt időszak sikertelenségének következménye a ma közölt döntés. Sajnos be kellett látnunk, hogy az eddigi formában a csapat és a vezetőedző nem tud együttműködni ezért döntöttünk úgy, hogy nagy változásra van szükség.

Tény, hogy nehéz volt az elmúlt fél év, a vírushelyzet nem könnyítette meg sem az edző, sem a játékosok dolgát. Ez alól azonban nem volt kivétel a többi csapat sem, ez nem lehet mentség az előző hónapok rossz teljesítményére. A ma délutáni edzésen elmondtam a csapatnak, hogy továbbra is cél a bentmaradás, ehhez azonban az kell, az a jogos elvárásunk, hogy mindenki 110%-ot nyújtson az előttünk álló mérkőzéseken, kifogás nélkül. Én azt remélem és úgy gondolom, hogy nem lehetetlen ez a feladat.”

Mátrai Pétert is megkérdeztük az előtte álló kihívás kapcsán.

„Nagyon nehéz mérkőzések állnak előttünk, de minden tudásommal azon leszek, hogy bent tartsam a csapatot. Ehhez természetesen szükség lesz a lányokra is. Minimum 4 meccset meg kell nyernünk, maximális teljesítményre lesz szükség minden meccsen 60 percen keresztül- mindenkitől.

Csak úgy sikerülhet, ha emelt fővel játsszunk, küzdünk a végletekig, nem adjuk fel egy-egy hiba után. Ma délután megtartottam az első edzést, mindenki jól dolgozott, de arra van szükség, hogy ezt a meccsekre is át tudjuk vinni – csak úgy van értelme.”

A csapatkapitány, Pálinkás Viktória is csalódott volt a hétvégi meccs után. A csapat nevében a következőket mondta:

„Szeretnénk minden szurkolótól elnézést kérni, aki nézte a Szeged elleni és a korábbi meccseinket. Nem tudom mi történt a fejekben, ami ennyi hibához és pontatlansághoz vezetett. Úgy gondolom, a hétvégi meccs után mindenki magába nézett és magában kereste a hibát.

Most elég nagy gödörben vagyunk ez tény sajnos, de úgy érzem, ha mindenki a maximumot hozza ki magából az elkövetkezendő időszakban akkor együtt ki tudunk mászni ebből is.

Bízom a csapatban, a csapattársaimban. Együtt sikerülhet megoldani és új erőre kapni.”

Reméljük így lesz, nagy a tét, bízunk bennetek! Hajrá lányok, hajrá GBB Zrt. Kecskeméti NKSE!

Hír megosztása:
fb-share-icon

Szerző: KNKSE

Oszd meg ezt a hírt!