Utánpótlás körkép – az edzőket kérdeztük

Június 2-től nyitnak az iskolák, bár még sok korlátozással. Elsősorban a felzárkóztatás, az ismétlés, az online leadott anyagok magyarázata lesz a célja az iskola két utolsó hetének. Mivel a digitális oktatás is megmarad, sokan nem térnek már vissza az iskolába az idei tanévben és ez igaz az edzésekre is.
Edzőinket kérdeztük, hogyan telt az elmúlt két hónap, hogyan dolgoztak a gyerekek.

Szrnka Levente
„Van egy közös csoport az egyik közösségi média felületen ott tartjuk a kapcsolatot a gyerekekkel, illetve a szülőkkel. Külön-külön feladatokat kapnak az U8-asok és az U9-esek- minden héten más tartalommal. A bonyolultabb feladatok elvégzését ábrákkal, videókkal segítem. A legfontosabb talánaz volt ebben az időszakban, hogy a gyerekek ne essenek ki a ritmusból, bennük maradjon a mozgás rutinja.
A tapasztalatok alapján a kiadott program zömét a fiatalok végrehajtották, természetesen a szülőnek is hatalmas volt ebben a szerepe.”

Rusvai Melinda
„Én az U10-es csapattal foglalkozom. Biztos vagyok abban, hogy megcsinálták a gyerekek a kiadott feladatokat. Ez nem csak tőlük, de a szülőktől is sok munkát követelt, hiszen sok más teendőjük is akadt az elmúlt időszakban.
Ebben a helyzetben az állóképesség és a koordináció fejlesztése volt az elsődleges feladat. Az edzéseinket ki tudtuk egészíteni az MKSZ által rendelkezésünkre bocsátott segédanyagokkal, de nagyon jó gyakorlatsorokat lehet az interneten is találni.”

Ordasi Szilvia
„U10-es korosztályomat edzéstervvel és videókkal láttam el, ez a szülők visszajelzése alapján az iskola mellett elegendő volt a gyerekeknek.
Nagyon fontos az, hogy ne felejtsék el azt, amit eddig tanultak a labdával. Emellett a kondicionális és koordinációs képességek fejlesztésére helyeztük a hangsúlyt.
A szülőknek köszönöm a segítséget, hiszen ők azok, akik igyekeztek elvégeztetni a kiadott
gyakorlatokat és segíteni mindenben.”

Zsoldosné Lukács Erzsébet
„Én annyit vártam el U13-as csapatomtól, hogy hetente minimum 3-4-szer mozogjanak, mert az újrakezdés nagyon nehéz lesz, ha teljesen leállnak. Szerencse, hogy kertes házban laknak (1 kivétellel), tehát így könnyebb volt a feladatokat elvégezniük.

Többnyire videóval, fotókkal segítettem őket, hiszen hasznos számukra a minta, még akkor is, ha elméletben tudják a feladatok helyes végrehajtását.
A helyzet nehézsége volt, hogy ha valaki egyedül edz, akkor kevesebb a motiváció, nincs mellette társ, akivel versenyezni szokott edzéseken, nincs a pálya szélén az edző, aki biztatná, aki noszogatná, vagy esetleg rászólna, ha nem megfelelően végzi a feladatát. Talán az intenzitás nem volt olyan, mintha együtt edzettek volna.
Ezzel együtt a lányok elvégezték az edzésprogramot, sőt, a játékosok közül volt olyan, aki a kiadott edzésterven felül is minden nap plusz feladatokat végzett.
Szülői segítség – biztatás – azonban szükséges volt. Szerencsés vagyok, a szülők nagyon sokban segítették, támogatták a munkámat.”

Abban mindannyian egyetérthetünk, hogy az otthon töltött időszak mindenki számára kihívást
jelentett, de úgy tűnik, lassan visszatérhetünk a korábban megszokott életünkhöz. Hamarosan együtt edzhetnek majd a gyerekek és újra együtt örülhetnek az elért sikereknek és talán nemsokára a szülők is szurkolhatnak nekik a lelátótól.


Hajrá GBB Zrt. Kecskeméti NKSE!

Hír megosztása:
fb-share-icon

Szerző: KNKSE

Oszd meg ezt a hírt!