Utolsó hazai mérkőzésére készül a KNKSE

Berkes-Kaiser Melitta

Mozgalmas hete volt a kecskeméti női kézilabdacsapatnak, hiszen eldőlt, hogy a szezon végén Mátrai Péter vezetőedző távozik, székhelyét Kozármislenybe teszi át; a baranyai alakulat utánpótlásának szakmai munkáját irányítja majd. A KNKSE felnőtt- és ifjúsági csapatát jövőre a klub korábbi játékosa, Bíró-Kisjuhász Petra vezényli.

A csapat eközben gőzerővel készül utolsó hazai megmérettetésére a PEAC ellen. Az már eldőlt, hogy a Kecskemét jövőre az NB II-ben folytatja a küzdelmeket, tehát különösebb tétje nincs a találkozónak, azonban Mátrai Péter vezetőedző szeretne szépen búcsúzni a hazai közönségtől.

A PEAC lendületesen kezdte a bajnoki évet, hiszen újoncként legyőzte az Orosházát, majd a Kispestet is, ezt követően azonban hullámzó volt a teljesítménye; 8 diadal mellett 18 vereséget jegyez, ezzel a tabella 13. helyén áll. A Baranya vármegyei együttes a legutóbbi 4 fordulóban kikapott, utoljára április 6-án győzött a SZISE otthonában 3 góllal (24-27).

Az „újoncok” összevetésében kétségtelenül a KNKSE mérlege gyengébb, a Kecskemét 2 döntetlen mellett 24 alkalommal hagyta el vesztesen a pályát, most mindenképpen igyekeznek pontot szerezni a hírös városiak.

Mátrai Péter vezetőedző (KNKSE): – A PEAC számára a bennmaradás szempontjából kulcsfontosságú lesz ez az összecsapás. A mi vállunkat ez a teher már nem nyomja, a célunk annyi lehet, hogy a csapat és jómagam is szépen búcsúzzunk a hazai közönségtől.

Kecskeméti NKSE – PEAC

Női kézilabda NB I/B, 28. forduló

2023. május 14. vasárnap, 17:00
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok

Vezeti: Gulybán, Juhász

Hír megosztása:
fb-share-icon

Szerző: Kecskemeti NKSE

Oszd meg ezt a hírt!