Az ifi és a megyei bajnokságban is győztek lányaink

Duplázott a hétvégén Kerékgyártó Zsolt csapata, az első osztályú ifjúsági- és a megyei bajnokságban is pályára léptek a lányok. Mindkét meccsen kecskeméti győzelem született. A vezetőedző elmondása alapján „edző gyilkoló” hétvégén van túl, így értékelte a meccseket:

 

Szentendrén valódi alsóházi rangadót játszottunk. Két pont előnyünk volt a hazai csapat előtt a meccset megelőzően. A tét a különbség növelése, vagy az ellenfél nyakunkra engedése volt.

Az összecsapás végülis a mi vágyaink szerint záródott, de tipikus edző gyilkoló mérkőzésen. A kezdeti bizonytalanság után az ötödik perc táján magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést és az utolsó percig tartottuk is a vezetést. 6 gól különbséggel is mentünk már, onnan engedtük felállni a Szentendrét. Nem érheti egy rossz szó sem a lányokat, mert szinte mindent végrehajtottak, amit megbeszéltünk, mégis elfogyott az előny annak köszönhetően, hogy könnyű helyzetekben hibáztunk, kapufákat lőttünk, vagy rossz döntéseket hoztunk.

59:40-nél egy gólos vezetésünknél kettős emberhátrányba kerültünk és a hazaiak hetest lőhettek, amit gólra is váltottak. 59:54-nél kezdtük az utolsó támadásunkat, aminek a végén mi jutottunk heteshez. Gól. Nyertünk… Én meg öregedtem pár évet néhány perc alatt….

 

Vasárnap a megyei bajnokságban a Bácsbokod csapatát fogadtuk. Az én figyelmetlenségem miatt majdnem játék nélkül vesztettünk két pontot, de hála a szülők gyors segítségének végül nem maradt el a mérkőzés. Az ősszel elvesztett öt pontunk közül az egyiket náluk hagytuk, ezért most mindenképpen győzni akartunk.

A kaotikus helyzetnek megfelelően nem kezdtük jól a meccset, de nem is engedtük elhúzni a vendégeket. Az első félidő közepére nagyjából rendeztük sorainkat és a félidőt már négy gólos előnnyel zártuk. A második játékrészt sem a megszokott összeállításban játszottuk le, de ez sem befolyásolta az eredményt. Végig tartva a különbséget biztos győzelmet arattunk. Pontosan az ilyen mérkőzések miatt tartom szükségesnek a megyei bajnokságban való részvételt. A benevezett 16 játékosunk közül egy (aki egész héten beteg volt) kivételével mindenki pályára lépett, átlagosan 25 percet pályán töltöttek és 9-en még gólt is lőttek.”

 

Eredmények:

Szentendrei NKE – Kecskeméti NKSE 26:27 (13:17)

Kecskeméti NKSE II – Bácsbokodi NKSE 30:26 (16:12)

Szerző: KNKSE

Oszd meg ezt a hírt!