Megvan az ifi első győzelme az idei évben

Hétközi mérkőzésen fogadta ifi csapatunk a 14. fordulóban a Hajdúnánás SK együttesét. Kerékgyártó Zsolt elégedetten nyilatkozott a mérkőzést követően.

„A jó erőkből álló és a bajnokságban előkelőbb helyen lévő Hajdúnánást sikerült hazai pályán legyőznünk. A mérkőzésen egy pillanatra sem engedtük ki a vezetést a kezünkből, mondhatni rajt-cél győzelmet arattunk. Bár a Forma I-es hasonlat éppen nem illik a csatára, mert kicsit lassúbb volt a játék, mint általában ezen a szinten megszokott, de a végeredményt illetően mindenképpen helytálló. Ezen a találkozón éreztem először, hogy a játékosok megértették és meg is tudják valósítani azt, amit védekezésben elképzeltem és amit rengeteget gyakoroltunk. Ez volt az eddigi legpontosabb összecsapásunk a defenzív játékunkat illetően. Remélem további gyakorlás hatására még hatásosabbak leszünk és megszerezzük azokat a pontokat, ami a biztos bennmaradáshoz vezet!”

Végeredmény:

Kecskeméti NKSE – Hajdúnánás SK 26:23 (13:10)

Gratulálunk lányok, hajrá Kecskeméti NKSE!

Szerző: KNKSE

Oszd meg ezt a hírt!