Nyert a szezon első meccsén a serdülő csapat
A tavaszi küzdelmek első mérkőzését idegenben, a Mizse KC ellen játszotta serdülő III. osztályú csapatunk. Bár a mérkőzést magabiztosan nyerték a lányok, az edző, Palásti László nem volt maradéktalanul elégedett. „Pénteken elkezdődött számunkra is a bajnokság. Lajosmizsén léptünk pályára, ahova esélyesként érkeztünk. A bajnokság mellett edzőmeccsen, illetve a Pölöskei Kupán is találkoztunk már velük és eddig mindig győztesként...
Rangadót nyert hétvégén az ifi
Egy vereség és egy győzelem az ifi csapat mérlege a hétvégén, kikaptak a lányok a bajnokesélyes Ferencvárostól az első osztályú bajnokságban, de megverték a rivális Kiskunmajsát a megyei küzdelmek 10. fordulójában. Kerékgyártó Zsolt értékelte a két találkozót. „Ezen a hétvégén két mérkőzést játszott csapatunk. Pénteken a bajnoki döntőre esélyes Ferencvárost fogadtuk. Túlzott reményeink nem lehettek, hiszen mások a csapatok...
Vereséget szenvedett az ifi csapat Kisvárdán
A bajnokság 15. fordulójában Kisvárdára utazott első osztályú ifjúsági csapatunk. A kecskeméti lányok csupán egy góllal, de alulmaradtak a mérkőzésen. A vezetőedző Kerékgyártó Zsolt csalódottan nyilatkozott honlapunknak. „Kikaptunk. Megint egy góllal. Egy olyan meccsen szenvedtünk vereséget, amelyet gólokkal, sok góllal kellett volna megnyernünk és meg is nyerhettünk volna. Egy védekezésben szinte tökéletes első félidő után 4...
Megvan az ifi első győzelme az idei évben
Hétközi mérkőzésen fogadta ifi csapatunk a 14. fordulóban a Hajdúnánás SK együttesét. Kerékgyártó Zsolt elégedetten nyilatkozott a mérkőzést követően. „A jó erőkből álló és a bajnokságban előkelőbb helyen lévő Hajdúnánást sikerült hazai pályán legyőznünk. A mérkőzésen egy pillanatra sem engedtük ki a vezetést a kezünkből, mondhatni rajt-cél győzelmet arattunk. Bár a Forma I-es hasonlat éppen nem illik a csatára, mert kicsit lassúbb...
Mozgalmas hétvégéje volt az ifi csapatnak
Az ifjúsági csapat két mérkőzést játszott az elmúlt hétvégén. Szombaton bajnoki találkozón fogadtuk az élcsapatok közé tartozó Békéscsabát, vasárnap edzőmeccset játszottak a lányok. Kerékgyártó Zsolt értékelte mindkét mérkőzést. ” A vendégektől hiányzott 3 játékos a legjobb összeállításukhoz képest, ami növelte esélyeinket a győzelemre. Folyamatosan mondom a játékosoknak, hogy egy meglepetés győzelemmel és persze a kötelező...
A Csepel ellen játszotta idei első meccsét az ifi
Lejátszotta első tétmeccsét ifjúsági csapatunk az új évben. Hullámzó teljesítmény jellemezte az első meccsen a lányok játékát, Kerékgyártó Zsolt vezetőedző értékelt. „A hozzánk hasonló játékerőt képviselő Csepel otthonába látogattunk, ahol a pontszerzés sem lett volna elképzelhetetlen. Ha az eredményt nézzük, akkor ez a vállalható vereség kategóriába esik. Ha a mutatott játékot, akkor már bonyolultabb a kép. Az első félidőben...