Interjú a Gong Rádióban
jún09

Interjú a Gong Rádióban

Interjú a Gong Rádióban A Gong Rádió vendége volt Egyesületünk elnöke, Veress Zsuzsanna és a felnőtt csapat vezetőedzője, Dr. Paic Róbert. Hallgasd meg a velük készült...

tovább
A felsőház harmadik helyén végzett az U15
jún07

A felsőház harmadik helyén végzett az U15

A Kecskeméti NKSE U15-ös csapata számára is véget ért a szezon, amelyet a felsőház 3. helyén zártak a lányok. A bajnoki év és a záró forduló értékelésére a csapat edzőjét, Dr Zsoldosné Lukács Erzsébetet kértük. „Csapatunkat az OGYB LU15 VII/B (Bács, Pest) csoportjába sorolták, ahol hat fordulóban 12 meccset játszottunk. A csoportot veretlenül megnyertük, így a felsőházba kerültünk. Az első négy fordulóban hullámzó teljesítményt...

tovább
Az NBI/B-ben folytatja a Kecskeméti NKSE női kézilabda csapata
máj25

Az NBI/B-ben folytatja a Kecskeméti NKSE női kézilabda csapata

Utolsó mérkőzésén már az NBII Dél-keleti csoportjának győzteseként lépett pályára felnőtt csapatunk, sőt, akkor már az is biztos volt, hogy győzelem esetén magasabb osztályban folytatja a gárda. A 22. záró fordulóban a XVI. kerületi KMSE csapatát 49 – 23 arányban győztük le, így a kecskeméti kézilabdás lányok jegyet váltottak az NBI/B osztályba a következő bajnoki évre. Csapatunk a 22 lejátszott mérkőzésből 21-et nyert meg, egy...

tovább
ÉLŐ: Kecskeméti NKSE – XVI ker. KMSE
máj22

ÉLŐ: Kecskeméti NKSE – XVI ker. KMSE

A bajnokság utolsó mérkőzése következik, a XVI. ker. KMSE csapatát fogadjuk 17 órától a Messziben. ÉLŐ LINK: https://www.youtube.com/watch?v=RaRV3ihNHN0 2022. 05. 22. 17:00Kecskeméti NKSE – XVI. kerületi KMSENB II Női-Dél-kelet 22. fordulóKecskemét, Messzi István Sportcsarnok Játékvezetők: Takács Szabolcs, Tárnyik FerencVersenybírók: Medvegy...

tovább
Heti Program 2022. 05. 16- 22.
máj17

Heti Program 2022. 05. 16- 22.

Heti Program 2022. 05. 16- 22. A Kecskeméti NKSE csapatainak programja ezen a héten a következőképpen alakul: 2022.05.18. 16:00DVSC SCHAEFFLER – Kecskeméti NKSENői Ifjúsági I. osztály-Kelet, 26. fordulóDebrecen – Hódos Imre Sportcsarnok 2022.05.19. 18:00Kecskeméti NKSE – XVI. Ker KMSE        Leány Serdülő II. osztály-Kelet, 22. fordulóKecskemét – II. Rákóczi Ferenc Ált. Isk. Sportcsarnok 2022.05.22. 17.00Kecskeméti...

tovább
Győzelem a Szarvas ellen
máj17

Győzelem a Szarvas ellen

A hétvégén utolsó idegenbeli mérkőzését játszotta a Kecskeméti NKSE felnőtt csapata. A tabella 3. helyezettjéhez, a Szarvasi NKK csapatához látogattunk, a győztes meccs után a vezetőedzőt, Dr. Paic Róbertet kérdeztük. “Nem volt könnyű a mérkőzés, jó csapattal találkoztunk. 4 góllal tudtunk nyerni, ami a feljutás miatt jó lett volna ha több, azonban úgy gondolom, a mi feladatunkat maximális teljesítettük, most ennyire futotta az...

tovább